Rólunk
Nagy-Bán Kitti vagyok, grafikus és illusztrátor. Már több mint 10 éve készítek illusztrációkat mesekönyvekhez, társasjátékokhoz. Szeretem, ha az alkotásaim jó kedvet és vidámságot csempésznének a mindennapokba. Ezt szeretném átadni a MiniMűhely mesés rajzoktatás által.
A MiniMűhely foglalkozás 2019-ben indult Kecskeméten. Heti rendszerességgel folyt, ahol gyerekekkel és felnőttekkel alkottunk vidáman, közösen.
Fontosnak tartom, hogy ne mások munkáit másoljuk, hiszen azzal nem tud a képzelet szárnyalni, nem tud a kreativitás fejlődni. A MiniMűhely foglalkozásain megtanulunk különféle technikákat, más és más módszereket, amivel alkothatunk.
Már korábban is gondolkodtunk abban, hogy a MiniMűhely foglalkozásait kiterjesztjük, és elérhetővé tesszük azok számára is, akik nem tudnak Kecskemétre eljönni heti rendszerességgel. Ezért útjára indítottuk a távoktatást. Ehhez persze az is hozzájárult, hogy a tantermi oktatás veszélyessé vált a világjárvány miatt.
A távoktatás során is azt tartom az egyik legfontosabbnak, hogy ne egy meglévő művet vagy alkotást másoljunk le, hanem a kreativitásunkat erősítsük az által, hogy saját, önálló alkotásokat hozunk létre. Fontos megjegyezni, hogy az online órák szabadon tervezhetők, hiszen nem élő közvetítésen kell részt venni, így az bármikor a hónap során újranézhető. Az elkészült munkákat digitálisan el lehet küldeni, amit véleményezek és javaslatokat adok, hogy a résztvevők fejlődni tudjanak.
A mintafeladatokban soha nem azt oldom meg, amit a foglalkozáson részt vevők, hogy ezzel se befolyásoljam a képzeletüket, és hogy jobban erősödjön a kreativitásuk.
Nagy-Bán Kitti
célok
A MiniMűhely foglalkozások célja, hogy önálló alkotások szülessenek, a részt vevők fantáziája és kreativitása fejlődjön.
résztvevők
Bárki képes alkotni. Függetlenül a képzettségétől és a korától. Szeretettel várok kicsiket és felnőtteket, rajzolni tudó és kezdő embereket egyaránt.
foglalkozások
- egyszerű regisztráció
- könnyen használható felület
- fejlődési lehetőség